Napjainkban az óvoda- és iskolapedagógusok gyakorta hangoztatják a mentális és emocionális zavarral küzdő gyermekek arányának emelkedését.
Növekvő arányban vannak jelen azok a gyermekek a csoportokban, akiket nehéz motiválni a tanulásra, rövid ideig tart az aktív figyelmük, nehezen tudnak megfelelni a közösségi elvárásoknak. Óvodai szinten a nyelvi- és beszédfejlődés terén tapasztalható lemaradás, de jellemző a pszichomotoros éretlenség, az érzelmi bizonytalanság, míg az iskolás korosztálynál a teljesítménydeficit, a tanulási zavar, valamint magatartási- és viselkedészavarok a jellemzőek.
A jelenség oka összetett, a digitalizált környezet a gyermek- és felnőtt népesség életvitelét nagymértékben befolyásolja, a folyamatos erős inger- és információ áradat hatásaival kevésbé tud lépést tartani a nevelési és oktatási metódus.
A család – a társadalom jelen és jövőbeni működésének magja – alapvetően befolyásolja a felnövő nemzedék emberi minőségét. Azonban a család elsődleges funkciója – miszerint a felnövő gyermek fizikai, mentális és emocionális fejlődésének biztosítása – erősen sérült.
A zavart értékrend, az inadekvát szülői attitűd következményei a gyermek személyiségfejlődésében nyomon követhetők. A gyermek oktatási-nevelési hálózatba kerülésekor kap a környezet visszajelzést arról, hogy az adott követelményeknek nem tud megfelelni, az elvárt teljesítményeket nem tudja produkálni. Ha a pedagógusi környezet és a szülő felismeri a beavatkozás szükségességét, életbe léphetnek a kompenzáló mechanizmusok, amelyek az emocionális zavarok, a mentális lemaradások korrigálását, rehabilitációját szolgálják.