A gyógypedagógiai pszichológia megfogalmazásában a tanulást olyan morfológiailag és funkcionálisan meghatározott viselkedésmódnak tekintjük, amely motoros, vegetatív, emocionális, kognitív és szociális folyamatok együttesében megy végbe. A tanulási folyamatok sikerességét a tanulási képességek meghatározzák, melyek egyfelől genetikai faktoroktól másfelől a központi idegrendszer és más szervek működésétől, harmadsorban az egyén környezetétől függ.
Mesterházi Zsuzsa meghatározásában „...az emberre jellemző tanulás az információs csatornák megnyitását, az információk befogadását, ezek összekapcsolását a korábban befogadott és tárolt információkkal, csomópontokra való koncentrálását, a tömörített információk magasabb (fogalmi/gondolati) szintre emelését, ezt követően a kezdeményező vagy válaszviselkedés befolyásolását, a viselkedés közben szerzett benyomások feldolgozását, kumulációját és újabb információk befogadásának lehetőségét/igényét jelentik.”[10]
A tanulás olyan változó folyamat, strukturálódás, amelynek elősegítője és egyben eredménye a tanulási képesség.
A tanulási képesség gyakorlás útján tapasztalatok szerzésével jön létre, kialakulása és megfelelő működése egyéni, személyiségbeli előfeltételektől is függ. Gyakorlás hatására fejlődésen megy át, pedagógiai eszközökkel fejleszthető. A tanulási képesség kialakulásában a fejlődéssel ellentétes irányú változás vagy lelassulás is bekövetkezhet. Károsító/akadályozó hatásokra ugyanis a tanulási képesség átmenetileg vagy tartósan megsérülhet, a tanulási tevékenység működésében zavarok keletkezhetnek, melyek a tanulás eredményességét csökkentheti, teljesítménydeficithez vezethetnek.
Azonban kedvező biológiai, pszichológiai és szociális háttérrel a pedagógiai komplex beavatkozás eredményes és sikeres lehet a tanulási zavar csökkentése és megelőzése terén.
A tanulási képesség kialakulásában a kognitív folyamatok mellett a motivációnak s ezenbelül az emocionális összetevőknek is nagy szerepük van.