A neuropszichológiai elméletekre építő kutatók, (Werner, Strauss, Lehtinen és mások) alapfeltevése, hogy a tanulás képtelenséget agykárosodás idézi elő, de minimális jellegű, mely nem eléggé kiterjedt a mentális retardációhoz, hanem szelektív hatásából fakadóan specifikus és változó mintázatú deficitet okozhat a teljesítményben, másfelől túlzott aktivitást eredményezhet. Strauss és Lehtinen az agysérült gyermekeket úgy definiálják, mint akiknél a születés előtt, alatt vagy a megszületés után sérülések, infekciók következtében agyi károsodás alakul ki. Az organikus érintettség a neuromotoros rendszer zavarát idézi elő, az észlelés, a gondolkodás az érzelmi viselkedés egyes területeinek zavarát vagy azok kombinációját idézi elő.
Göllnitz szerint az agyi organikus tengelyszindróma fokozott fáradékonysággal jár, intellektuális és érzelmi működésben kieséseket okoz, csökkent mértékű a kitartás, túlzott motoros működés vagy nagyfokú lelassultság, figyelem- és emlékezetzavar a jellemző.
Corboz 4 évtizede kidolgozott koncepciója szerint a központi idegrendszeri funkciók hiányos összműködése olyan szindrómát hoz létre, amely pszichomotoros és nyelvi zavarokban nyilvánul meg, először alkalmazza az infantilis organikus pszichoszindróma kifejezést, megkülönböztetve az életkori különbözőséget és a tüneti hasonlóságot. Svájcban nagy múltra tekint vissza a pszichoorganikus szindróma, koncepció (POS) – Homburger már 1926-ban leírja a szindrómát, majd Hanselmann és Moor viszi át a gyógypedagógiai pszichológiába. Göllnitz, Corboz és Moor úgy jellemzik, hogy fokozott ingerlékenység, az érzelmi labilitás, a figyelem és a koncentrációképesség zavarai, a fokozott fáradékonyság és a teljesítményzavarok feltűnőek.
Lemp koncepciójának napjaink felfogásában is nagy szerepe van. A különböző pre-, peri- és posztnatális ártalmak, valamint az idegrendszer fejlődését befolyásoló környezeti tényezők negatív hatása egyforma súllyal játszanak szerepet a zavarjelenség kialakulásban. A pszichopatológiai jelenséget kora gyermekkori exogén pszichoszindróma, másképpen enyhe kora gyermekkori agykárosodás elnevezéssel gazdagítja a szakirodalmat. Az „exogén noxa” körébe azokat a tényezőket sorolja, amelyek a hatodik terhességi hónap és az első életév vége közötti időben a gyermek fejlődését hátrányosan befolyásolják, s egyben kizárja a genetikai-konstitucionális variációkat. Ebben az időszakban a külső károsító tényezők az életképességet nem befolyásolják, de lassítják az érés további menetét, az extrauterin élet első fázisában a dendritek számának intenzív növekedése, a szimpatikus kapcsolatok és a központi idegrendszer kapcsolatainak kialakulása és a különböző teljesítményeket hordozó agyi funkcionális rendszerek felépülése jellemzi. A korai életszakaszban elszenvedett ártalmak befolyásolják a rohamos fejlődés fázisában lévő agyi rendszer működését, s hatásuk a későbbi érési szakaszokban, bizonyos esetekben az agyi rendszer működését, bizonyos esetekben az agyi érés folyamatának lezárulása után is megmutatkozik. Munkássága jelentősen hozzájárult a részképességzavarok koncepciójának kialakulásához és a neuropszichológiai gondolkodásmód megerősödéséhez, a tanulási zavarok értelmezéséhez.
Az angolszász országokban megkezdődött egy másfajta szemléletmód terjedése, mely az anatómiai károsodásra vonatkozó bizonyítékok hiányában, valamint az érintett gyermekek anamnézisének orvosilag nehezen értékelhető szempontjait figyelembe véve Boomingdale, Bax és Mckeith minimális agyi diszfunkció (minimal cerebral/brain dysfunkction: MCD) fogalmát vezették be.
A funkcióelv és a pszichológiai megközelítésmód kerül előtérbe. A szülők és a pedagógusok szívesebben használják ezt a terminológiát, kevésbé stigmatikus az agysérülés megjelölésnél. Az MCD fogalmán belül a viselkedészavar megnyilvánulásai a következők:
- figyelemzavarok hiperaktivitással vagy anélkül, esetleg hipoaktivitás,
- a finom- és nagymozgások, valamint a perceptuomotoros zavarok,
- specifikus tanulási zavarok, mint a diszlexiák vagy diszkalkúliák,
- emocionális-szociális problémák, mint szorongás, énbizonytalanság, depresszió, agresszivitás,
- a tanulási zavarok másodlagosak.
Kirk, Clemens, Lucas és Shaw a minimális cerebrális diszfunkciókban látják az alapvető okokat. Lucas és Shaw az MCD jelölést még akkor is indokoltnak tartják, ha az biztonsággal nem mutatható is ki, mert szerintük a tünetek ugyanolyanok, mint a postencephalitis utáni állapotokban.